Mysterium játékleírás - Játszma.ro - A maradandó élmények boltja

Mysterium játékleírás

Bold Commerce Collaborator

MysteriumFélhomály, gyertyafény, halk zene a háttérben, úgy-e milyen jól hangzik ez? Igen, ha ezt nem egy kísértet járta kastélyban tapasztalod elzárva mindentől, akkor úgy gondolom, hamar átértékelődik ez a meghitt pillanat. Most viszont mégis arra kérlek titeket, időzzünk el itt egy kicsit és ismerkedjünk meg a kastély történetével. Szellemek, látomások és feltáratlan rejtélyek jellemzik a bemutatóm mai kiválasztottját a Mysteriumot.

A Mysterium egy aszimmetrikus kooperatív társasjáték 2-7 játékos számára. Amelyben a játékosok médiumok és egy szellem bőrébe bújnak (bár ez utóbbi, azért valljuk be elég nehézkes a szó szoros értelemben) egy szeánsz során, hogy feltárják egy régen elfeledett gyilkosság történéseit és megtalálják a tettest. A médiumok és a szellem közösen dolgoznak a játék során, de ettől eltekintve mégis két teljesen különálló csoportot alkotnak, két teljesen eltérő síkban és létszámban, ebből adódik az aszimmetrikusság. A játék során a nyugodni nem tudó szellem látomásokat juttat el mindegyik médiumhoz azt illetően, milyen helyen halt meg, ki volt a gyilkosa és a tárgyról is, amely a halálát okozta. A médiumok célja megfejteni a látomásokat és megtalálni a tettest, hogy a szellem végre örök nyugodalomra térhessen és elhagyja a kastély falait. Elsőre ez nem hangzik annyira nehéznek, van viszont egy apró bökkenő, mivel a tragikus eset nagyon régen történt, ezért a szellem ereje már nagyon gyenge, a sokk hatás miatt pedig csak homályos emlékei vannak haláláról, ezért mindegyik médiumnak különböző személyekről, helyszínekről és tárgyakról küld látomásokat, számára is csak a szeánsz utolsó óráiban tisztázódik ki volt a tényleges tettes.Mysterium kibontva

A szabálykönyv első oldalain a játék feltárja előttünk a helyszínt, az 1920-as években járunk Skóciában. Conrad MacDowell a kastély jelenlegi tulajdonosa levelet ír franciaországi Alphonse barátjának, melyben beszámol a kastélyban történő megmagyarázhatatlan jelenségekről és arra kéri őt, fogadja el a meghívását barátaival együtt annak érdekében, hogy kiderítsék, minek tudhatók be ezek a jelenségek. MacDowell újságcikkek hasábjairól értesül a kastélyban történt 1894. December 13-án történt tragédiáról és annak tisztázatlan körülményeiről, így úgy gondolja, köze lehet a két eseménynek egymáshoz. Alphonse elfogadja a meghívást és további 4 médium Alma Salvador, Ardhashir, Madame Wang és Jessalyn Smith-el Skóciába utazik, hogy a házigazdával közösen kivizsgálják a titokzatos jelenségeket (a szabálykönyvben olvashattok bővebben is a médiumokról). A játékosok ekkor csöppenek bele az eseményekbe. Először is szét kell osztanotok a szerepeket egymás között. Egy játékos lesz a szellem, a többiek pedig a médiumok. A játéktér két részre osztható, van egy szellemvilág és a kastély, ahol a médiumok tartózkodnak. Ezt egy paraván választja el egymástól.

A játéktér a szellem számára:

A paraván belső oldala 6 részre van osztva, külön színekre lebontva mindegyik médium számára. A szellemet alakító játékos ide fogja keverés után véletlenszerűen kiválasztani a lehetséges tetteseket, helyszíneket és a gyilkossághoz felhasznált tárgyakat. Amint már az előbb írtam, a szellem emlékei nagyon homályosak, ezért a játék ezen szakaszában még ő sem tudja ki a valódi tettes és ki a többi emlékeiben megjelenő, bár teljesen ártatlan személy. A szellem kap 84db látomáskártyát, amelyek felhasználásával próbálja segíteni a médiumok munkáját és három varjú segítőt is. A kártyák többnyire szürreális képeket tartalmaznak (hasonlóak a Dixit lapjaihoz, ha nem ismered a Dixitet semmi gond, hamarosan arról is készülni fog egy bemutató). Persze azért, hogy a szellem dolga se legyen egyszerű, ezekből egyszerre csak 7et használhat, szóval nagyon limitált készletből kell boldogulnia.


A játéktér a médiumok számára:

A paraván másik oldalán a tér 4 részre oszlik,
1. A gyanúsítottakat felvonultató rész, ahol a kártyák őket és a személyes tárgyaikat ábrázolják.
2. Ahol a lehetséges helyszíneket láthatjuk.
3. A gyilkossághoz felhasznált tárgyak is egy külön sorba kerülnek.
4. A negyedik egy számozott boltív, ez egy kicsit összetettebb, itt a médiumok a látnoki képességeiket fogják mérni. Minél jobb egy játékos megérzése, annál feljebb kúszik a mutatója is a képesség sávon. Ez a játék végén nagyon sokat számíthat, szóval érdemes erre odafigyelni. Bővebben erről egy kicsit később.


A játékteret továbbá díszíti egy óra is, amelyen követhetjük az idő múlását, a játék 7 órából (fordulóból) áll, ez alatt kell a médiumoknak felfedni a tettest, a helyszínt, és a gyilkosságnál használt tárgyat.
A médiumok magukhoz veszik a színeiknek megfelelő kristálygömböket, megérzés jelölőiket és a kártyatartó tasakjaikat, ezekben fogják maguknak gyűjteni a sikeresen megfejtett látomások után a lapokat, egy-egy tettes, helyszín és tárgy kártyát.

A játék menete:

Először is el kell döntenetek milyen nehézségi szinten szeretnétek játszani. A szabálykönyvben találhattok egy erre kialakított táblázatot. Lényegében annál nehezebb a játék minél több gyanúsított, helyszín illetve tárgy kártya van használatban és fordítva. Amennyiben kiválasztottátok egy nehézségi szintet, annak megfelelő számú lapot kell kijátszanotok a médiumok számára kialakított játéktérre. Mindig több kártya van a lehetőségek között, mint ahányan játszotok. Miután ez megvan, a szellem is kiválasztja sajátmagának ugyanezeket a lapokat (igen, két egyforma pakli van, egyik a szellemnek a másik a médiumoknak). A szellem jó alaposan megkeveri a kártyákat, majd véletlenszerűen minden játékosnak húz egy tettest, egy helyszínt és egy tárgyat, ezeket a paravánján a megfelelő kártyatartó helyekbe teszi, anélkül, hogy rajta kívül bárki is láthatná a továbbiakban. A kezében megmaradt lapokat eldobja, ő csak annyit lát, ahány játékos van. Pl. 5 játékos játszik 1 szellem és 4 médium, úgy döntöttek közepes szinten próbálnak szerencsét. Ezért ők mindenből 7-7 lapot látnak a játéktéren. A szellem viszont csak azt a 4-et fog magának a játékban tartani, amit kihúzott mindegyik médium számára. A többi kezében maradt lapot eldobja, így a játéktéren lesz minden kategóriában 3 kártya, ami senkihez nem tartozik, csak zavarótényezőként játszik majd szerepet.


A játékban összesen 54 db. gyanúsított, helyszín és tárgy található, 18-as eloszlásban, szóval garantáltan változatos lesz mindegyik játék.


Miután a fentiekkel elkészültetek, egy órát üt az óra és elkezdődik a játék. A médiumoknak sorrendben kell haladni, először a tettest kell megtalálniuk, utána a helyszínt, majd a gyilkosságnál használt tárgyat. Ennek a sorrendnek viszont nincs különösebb jelentősége, a játék kezdetén módosíthatjátok kedvetekre. Ettől eltekintve viszont, ami fontos, hogy sorrendben kell ezeken végighaladni, pl. ha tettes, helyszín, tárgy a sorrend, mielőtt valaki meg nem fejtette a tettes kilétét, addig nem kaphat látomásokat a helyszínről.


A szellem felhúz 7 kártyát és tetszőlegesen választ melyik médiumnak küld először látomást. Adhat 1, de akár több kártyát is, miután ezt megtette, mielőtt a következő játékosnak is adna, felhúz a pakliból annyi kártyát, hogy újra 7 legyen a kezében és így tovább. Amennyiben úgy érzi, a kezében levő kártyákból nem tud megfelelő látomásokat kijátszani, egy varjú segítőjét felhasználva eldobhatja a kezében levő összes lapot és húzhat 7 teljesen új kártyát (a varjúk használata is változik a nehézségi szintek függvényében). Miután egy médium megkapta a látomását megfordítja a homokórát és 2 perce lesz kitalálni, a többiek segítségével mire utalhat a látomása. A kristálygömbjét arra a kártyára helyezi, amelyik mellett döntött. Hasonló módon következik a többi játékos is. Miután mindenki letette szavazatát valamelyik kártyára egy „megérzés fázis” veszi kezdetét. Minden játékos rendelkezik 3 db. egyetértek „✔” és 3 db. nem értek egyet „X” jelölővel. A játékosok ezeket tetszőlegesen felhasználva eldönthetik, kinek a döntésével értenek, vagy adott esetben nem értenek egyet felhasználva a jelölőiket (a játékos annyit játszhat ki, amennyit szeretne, de az elhasználtakat csak a 4. körben kapja vissza). Ezután a szellem felfedi a döntések helyességét, igennel vagy nemmel válaszolva, amennyiben valaki jól döntött, elveszi a kártyáját és beleteszi a kártyatartójába. A következő körben már a helyszínre fog kapni látomást és így tovább. Ha valaki rosszul döntött a szellem számára új látomást küld a következő fordulóban. Szintén most veszitek számba a megérzéseiteket, amelyeket mások döntéséről formáltatok, ha valaki jó döntést hozott és te egyetértettél vele a jelölőd segítségével „✔”, akkor előre haladhatsz a fent említett boltíves látnoki képességsávon, ha rossz döntést hozott egy játékos és te a szavazatod által kiemelted, hogy rossz döntést hozott „X”, akkor is előrehaladsz. A játék tehát azt is jutalmazza, ha más döntéseit illetően is jók a megérzéseid. Erről a játékszabályban találtok egy részletesebb leírást.


Minden médiumnak egymást segítve kell megtalálnia a látomásai által a tettest, a helyszínt és tárgyat, mielőtt az óra 8-at ütne. Amennyiben ez nem sikerül, mindenki vesztett és a szellem továbbra sem térhet örök nyugalomra. Viszont ha sikerült, akkor a tettesek felsorakoznak egy utolsó mindent vagy semmit fordulóban. Mindenki kiteríti mire jutott a szeánsz során. A médiumok külön csoportba rendezik az összegyűjtött lapjaikat. Pl. ha 4 médium játszik, akkor 4 csoport lesz, minden médiumnak 1, mindegyik tartalmazni fog 1 tettest, 1 helyszínt és 1 tárgyat. Ha még emlékeztek a bemutató elején említettem, a szellem egészen az utolsó fordulóig nem tudja pontosan hogyan történtek az események, milyen körülmények között és ki által érte a halál. Az utolsó fordulóban kiválaszt egy kártya csoportot (értelemszerűen olyant próbál választani, ami valamilyen módon passzol az éppen kezében levő látomáskártyákhoz) és küld egy utolsó látomást egyszerre az összes médiumnak, 3 kártyát játszik ki lefordítva, 1 utalni fog az általa választott csoport tettesére, 1 a helyszínre, 1 pedig a tárgyra (itt is számít a sorrend, meg kell neveznie, melyik kártya mire utal, tettesre, helyszínre vagy tárgyra). Ahhoz viszont, hogy teljesen megértsük az utolsó fordulót, vissza kell térnünk a boltívhez, amelyen egyre feljebb kúsztunk az egyetértek/ nem értek egyet szavazataink által. A skála 3 részre oszlik, „gyenge”, „közepes” és „erős látnoki képesség”. Az utolsó fordulót azok a médiumok kezdik, akiknek a mutatója a „gyenge” sávban helyezkedik el. Sajnálatos módon ők az utolsó 3 kártyás látomásból csak egyet nézhetnek meg és az alapján kell eldönteniük, melyik csoport mellett döntenek. Utána következnek a „közepes” sávban tartózkodók, ők már az eddigi egy felfordított kártya mellett még egyet megnézhetnek, és azok alapján döntenek. Végül az „erős” sávban tartózkodók, ők megnézhetik mindhárom lapot döntésük előtt.


Az utolsó forduló többségi szavazással dől el, amennyiben nincs olyan csoport, ami egyértelműen több szavazott kapott volna, a patt helyzetet az a játékos töri meg, aki a boltíves látnoki képesség sávon a legmesszebb jutott. Miután kikerült a megválasztott csoport a szellem újra felfedi a döntés helyességét, ha a médiumok jól döntöttetek mindenki nyert, amennyiben nem, a játékot mindenki elvesztette.


A játék első változata 2013-ban jelent meg kizárólag Lengyelországban „Tajemnicze Domostwo” névvel, a játékos társadalom viszont annyira megszerette a témáját és a játékélményt, hogy 2015-ben kapott egy teljesen felújított változatot, egy már többek számára is érthetőbb megnevezéssel. Több nyelvre lefordították a dobozon található feliratozást és a szabálykönyvet, többek között magyarra is. A játék igényesen megtervezett. A kártyák és kiegészítők minősége kifogásolhatatlan, sőt úgy érzem, sokkal több mindent adnak a játékhoz, mint, ami feltétlenül szükséges lenne, pl. az óra, egy kis sávon is lehetne jelezni, hányadik fordulónál tartunk, de e helyett egy méretes összerakható óra jelzi ezt, ami minden szempontból emeli a játék hangulatát, de említhetném akár a médiumok kártyatartóit is. Összességében egy nagyon érdekes és izgalmas koncepciójú játék a Mysterium, ami mindig érdekes tud maradni függetlenül attól, hogy családdal, barátokkal vagy akár ismeretlenekkel játszunk. A játék újrajátszhatósága nagyon magas, mivel rengeteg lehetőséget biztosítanak a kártyák és a tény, hogy a szellem mindig más ember, így másként értelmezi az adott körben felkerülő lapokat is. Tipikusan egy olyan társasjáték, amit az ember egy életre vesz, mivel az emberi gondolkodásmódra és képzelőerőre épül, így lényegében soha nem tud elévülni vagy egyhangúvá válni.

Úgy érzem a Mysteriumra nem nagyon tudnék mondani negatívumot, se valami olyan megjegyeznivalót, ami miatt nem ajánlanám bizonyos embereknek, így egyszerűen csak beteszem az erősen ajánlott kategóriába.


Mysterium (2015)
Tervező: Igor Burlakov, Xavier Collette
2-7 játékos számára.
Életkor: 10+
Játékidő 40-60 perc
A doboz tartalma:
54 médium kártya
6 játékos jelölő (kristálygömb)
6 kártyatartó
36 vélemény jelölő
6 látnoki képesség jelző
4 játékrész elválasztó
1 óra
1 paraván
84 látomás kártya
54 szellem kártya
6 csoport jelölő
6 játékos jelölő (szellemnek)
3 varjú
1 homokóra

 

Írta: Heim Hunor

 

A Mysterium társasjátékot innen megvásárolhatod.

Vissza a blogba

Hozzászólás írása

Felhívjuk a figyelmedet, hogy a hozzászólásokat jóvá kell hagyni a közzétételük előtt.